Bizony, egyet sem vet el közülünk. Az emberek között mindig vannak
kivetettek, Istennél soha. Az Ő kiválasztása megmásíthatatlan és
szeretete örök. Senki sem talál olyan embert, akit Isten elhagyott
volna, miután kijelentette magát neki, és az Krisztust Megváltójaként
elfogadta.
A zsoltáros meg akarja vidámítani a megszomorodottak szívét ezzel a
nagy igazsággal. Isten megfenyíti ugyan az övéit, de soha nem hagyja
el őket. A törvény és a vessző által Isten nevel bennünket. Nevelése
gyümölcse az, ha szellemünk megnyugszik, elménk kijózanodik és nagy
békesség tölt el minket. Az istenteleneket magukra hagyja, hadd ássák
a vermet, hogy végül a saját vesztükre beleessenek. Az istenfélőket
viszont iskolába küldi az Úr, hogy előkészítse őket az odaát váró
dicsőséges rendeltetésükre. Eljön az ítélet, hogy végezzen a
lázadókkal, és elégtételt szerezzen az istenfélőknek. Ezért viseljük
nyugodt alázattal a fegyelmezés vesszejének csapásait; nem a haragvó,
hanem a nagyon szerető Isten csapásai azok.
Tisztogass bár bajjal olykor engemet,
kegyelmeddel szenteld szenvedésemet;
bár e test erőtlen, te oltárodon
keserű pohárral, hittel áldozom. |